21°C
19.3°C / 22.2°C
Szórványos fel...
3.89 km/h 104°
Frissítve: 14:14
Hagyományosan a magyar honvédelem napja közelében, május 16-án rendezik meg a „Fehérvár Köszönti Katonáit” elnevezésű gálaestet, amellyel a város vezetői és lakossága hálájukat fejezik ki a település katonáinak áldozatkész szolgálatukért.
A selmeci diákhagyományokat folytatva valétálással búcsúztak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatika szakának végzősei a várostól és az intézménytől. A végzősök fáklyával, selmeci nótákat énekelve érkeztek a Bazilika elé, ahol jelképesen kirúgták őket a városból.
Szombaton Tóvárosban szervezett egészségnapot az Egészségfejlesztési Iroda és az Önkormányzat a Tóvárosi Általános Iskolában. A szűrőnapon ezúttal is nagy volt az érdeklődés, a Tóvárosban élők EKG, kardiológiai, boka-kar index, COPD és általános állapotfelmérésen is részt vehettek.
Harmincéves Székesfehérvár és német testvérvárosa, Schwäbisch Gmünd tűzoltó közösségeinek kapcsolata, amely 1994 májusában köttetett.
Az adóbevallás határidejéhez közeledve meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Az improvizáció és a lírai festőiség találkozik Szabó Noémi festőművész INTRO/VÉNA című tárlatában, mely a festészet és a tánc egységét mutatja be. A kiállítást május 14-én, kedden 18.00 órakor nyitják meg a Kortárs Művészeti Fesztiválhoz kapcsolódva.
Hagyományos gálakoncertjére készül a Zenei Nevelésért Alapítvány május 15-én, szerdán 18.00 órától a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A Mihályi Gyuláné Eszti néni emlékére létrehozott civil szervezet programján adják át a város egyik legrangosabb elismerését, a Zenei Nevelésért Díjat.
Az Interkulti Egyesület és a Károlyi József Alapítvány szervezésében nyílt meg Abdi Abed egyéni kiállítása “Két világ között” címmel a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély Látogatóközpontjában. A tárlat május 25-ig látogatható.
Lovagi táborral, középkori zenével és kézműves foglalkozásokkal is várták egyebek mellett a kilátógatókat az Emlékhelyek napján, Fehérváron.
Szent Janka életéről készült drámát mutattak be a Szent Imre Gimnázium és Általános Iskola fiataljai az intézményben. A darab írója és rendezője az iskola tehetséges fiatalja Borbély Bálint István volt.
A Debrecen egygólos meccsen nyert a vendég Fehérvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti, 32. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A Vidinek a zárófordulóban a Diósgyőr ellen kell bebiztosítania a bronzérmes pozícióját.Debreceni VSC-Fehérvár FC 1-0 (0-0)
A mozgás szerelmeseit hívta a szabadba vasárnap délelőtt a Halesz családi sportpiknik. Közös edzések, néptáncbemutató és táncház, személyi edzés, triál bemutató, akadálypálya, eurobungee trambulinok, a Sopianae Brass koncertje és még sok más ingyenes program várta a családokat a zöldben.
A rájátszásban a bronzcsata első meccsét vívta az Alba Fehérvár a Zalakerámia ZTE KK ellen és megőrizte a pályaelőnyét. A Fehérvár több mint 100 pontot dobott, a mérkőzés legértékesebb játékosa Vojvoda Dávid lett.
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte az Alba Regia Atlétikai Klub a Városháza dísztermében. A jubileumi eseményen minden jelenlegi és korábbi sportolót szívesen láttak.
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
Annyira rossz állapotú a burkolat, hogy még idén fel kell újítani a Nemzeti Emlékhely melletti sétányt. Erről közösségi oldalán adott hírt dr. Cser-Palkovics András polgármester. Mint írja, a forrást az Önkormányzat biztosítja, a Városgondnokság pedig előbb a tervezést, majd ősszel a kivitelezést is elkezdi. A városvezető addig is mindenkit arra kér, hogy fokozott óvatossággal közlekedjen a területen.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos, a gépész szerelvényezések és beépített bútorok elhelyezése zajlik, illetve az összekötő folyosó felújítása is a második üteméhez érkezett.
Hivatalosan is használható a vasútállomás déli részén készült új parkoló - írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. 152 P+R parkoló, mozgássérült parkolók, kerékpártámaszok, buszmegállók készültek a beruházásban és a 12Y jelű busszal pedig már elérhető a terület.
A Gáz utcai garázssornál március közepén kezdte az útépítési munkákat a kivitelező. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érinti. Az építkezés látványos szakaszhoz érkezett, mert az új út pályaszerkezet építése után hamarosan már aszfaltoznak is a területen.
Az épülő illemhelyen kialakítanak egy női és egy férfi rész mellett egy akadálymentes mosdót is, valamint takarítószertárat. A parkolónál lévő kerékpártámaszok mellett pedig kerékpáros szervizpontot is lesz. A parkosított terület védelme érdekében további növénytelepítés történik a területen és a térfigyelő kamerák számát is bővítik.
Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdaságtudományi Kar és a székesfehérvári, környékbeli gazdasági szereplők képviselői egy szakmai fórum keretében találkoztak csütörtökön a campuson. A cél az volt, hogy megmutassák azokat a lehetőségeket, amelyeket a felsőoktatási intézmény újabb székesfehérvári kara nyújt a cégek számára.
Újabb jelentős támogatásban részesült az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karát segítő szervezet számára 90 ezer dollárt, mintegy 32 millió forintot biztosít a Kyndryl Alapítvány a kiberbiztonsági készségek és képességek fejlesztésére, egy nyertes pályázatnak köszönhetően – jelentették be szerdán délután a fehérvári egyetemi campuson.
Tudományos és innovációs parkok létrehozására pályázhatnak az egyetemek. A Neumann János Program 340 milliárd forintos kerete lehetőséget nyújt a felsőoktatási intézményeknek, hogy a science parkok létrehozásával összekapcsolják az erős ipart, a növekvő gazdaságot, a bővülő tudáskincset és a kiváló szakképzési lehetőségeket – jelentette be Székesfehérváron tartott sajtótájékoztatóján dr. Hankó Balázs.
Újabb, közel 14 millió forintos támogatást nyújtott a Howmet-Köfém Kft. az Alba Innovár Digitális Élményközpont számára. Az erről szóló csekket jelképesen hétfőn adták át. A hozzájárulás egy újabb fontos lépése a tudásközpont és a cég között hét éve fennálló, folyamatos együttműködésnek.
Jubileumi ünnepségen köszöntötte a duális képzésben résztvevő partnereket, diákokat, oktatókat a Denso. A vállalat 2013-ban indította el első duális osztályát, melynek idén ünneplik a kerek évfordulóját. Az eseményen Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötték a megjelenteket.
Tíz évvel ezelőtt, 2014. május 9-én kezdte meg sugárzását az Alpha Rádió Székesfehérváron. A tematikus műsorszerkezettel dolgozó, független kisközösségi rádió az állatbarátoknak szól az FM 88.9-en, és főként a Belvárosban és környékén fogható. A rádió csapata dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel közösen ünnepelte a jeles jubileumot.
Május 15-én, szerdán 17.30-tól Dr. Herczegh Anita, a Regőczi Alapítvány kuratóriumi elnöke tart előadást az Alapítvány tevékenységéről, eredményeiről a Városháza Dísztermében. A belépés ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak!
Tizennyolc székesfehérvári óvoda részvételével rendezik meg május 17-én, pénteken délután négy órától az V. Mesés kiskertek rendezvényt. Az óvodások kedvenc meséik jeleneteit alkothatják egy kiskert formájában a Zichy ligetben. Az elkészült kiskertek két héten keresztül láthatók majd a ligetben.
Vasárnap egész délutános szórakozásra hívták a tóvárosiakat a Tóvárosi sétányon. A Tóvárosi Piknik keretében volt mesejáték, állatsimogató, a napot pedig az operettslágerek után Csepregi Éva koncertje zárta.
A Mályvavirág Alapítvány, a svédországi Karolinska Egyetemmel közösen, ingyenes HPV önmintavételi programot szervez. A kampány célja, hogy megvizsgálja a HPV önmintavétel elfogadottságát a magyar nők körében. A Székesfehérvári Mályvavirág Pontnál 100 főnek tudják biztosítani az önmintavételt. Ez személyes megjelenéssel történik, várakozás nélkül és 15 percet vesz igénybe.
A II. András magyar király által 1222-ben, a székesfehérvári országgyűlésen kiadott Aranybullát gyakorta hasonlítják az angolok 1215-ös Magna Cartájához. Ennek alapja az, hogy a bulla volt a magyar nemzet első alkotmányos dokumentuma, míg a Magna Carta az angolok első alkotmányos okiratának tekinthető.
Pénteken délután nyílt meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Szent István Király Múzeum Székesfehérvár a frontvonalban 1944 - 1945 című közös kamara kiállítása. A tárlat több mint egy évig látogatható, keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között. A belépés díjtalan.
Székesfehérvár egyes belvárosi épületeit jellegzetes sarokerkélyek díszítik, melyek nem csak mutatósak, de komoly társadalmi szerepük is volt régen. Március 30-án, szombaton 10.00 órakor indul a Tourinform Iroda által szervezett séta, melynek keretében mindent megtudhatunk a különleges balkonokról.
Béla macsói herceg maradványainak genetikai vizsgálatával folytatja munkáját a Magyarságkutató Intézet (MKI) Archeogenetikai Kutatóközpontja. Béla macsói herceg genetikai vizsgálata azzal a reménnyel kecsegtet, hogy IV. Béla számos gyermekének a genetikai meghatározásához további támpontokat lehet nyerni.
Folytatódnak a Helytörténeti esték az Aranybulla Könyvtárban. Március 21-én, csütörtökön 17 órakor Keszei István költő és a Zichy liget 7. számú ház történetét ismerheti meg a hallgatóság Magony Imre előadásában.
Egy mesébe illő, fordulatokban gazdag életet mutat be a Nicola Tesla – Végtelen Energia látványos musicalshow, amely május 24-én, pénteken 19.30 órakor látható majd Székesfehérváron, az Alba Arénában. Az egyedi látvány- és hangzásvilág megálmodója, az előadás kreatív ötletgazdája Vona Tibor az ÖKK Podcast legfrissebb epizódjában mesél a darab születéséről.
A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapatát egyetlen győzelem választja el a klub történetének első bajnoki érmétől. Az utolsó összecsapás előtt a csapatkapitánnyal Pallag Ágnessel készült egy rövid interjú, arról, hogy készülnek a csütörtök esti mérkőzésre.
A Székesfehérvári Balett Színház naptára az idei évben is bővelkedik eseményekkel, legye szó a tánc világnapi fellépésről, budapesti és nemzetközi szereplésről, vagy éppen több generációt is megszólító programról.
A Városgondnokság éves üzleti terve, az egyik legfontosabb dokumentum az önkormányzati szolgáltató cég működésével kapcsolatosan. Mik lesznek az idei évi feladatok és legfontosabb fejlesztések, mennyi pénzből gazdálkodhat, mennyi emberrel dolgozhat a Városgondnokság 2024-ben? A kérdésekre Bozai István városgondnok válaszolt.
Óvatos optimizmussal született meg Székesfehérvár 2024-es költségvetésének tervezete, melyet február 15-én fogadott el a Közgyűlés. A város a válságkezelő esztendőket követően visszatérhet a normál működésre, a költségvetést átfogó jelleggel a stabilitás jellemzi.